2008. augusztus 22., péntek

Az első nap

Na hát aug 20 án Apám nem volt túl feldobott, hogy reggel 7 re menjünk a mociért a munkahelyre (merthogy odahozták, kedves volt tőlük). A kezdeti meggyőzési nehézségek után (ő volt a tanúm a szerződéshez...) viszont már minden zsírul ment.

A meglepetés csak ezután jött. A várt furgon-ifa-barkas-féle tréler helyett a moci a saját lábán jött Nagykőrösről (cirka 80 km), kísérte egy kis Swift (hogy a tulaj hazajusson vhogy ;) ). Mentem vele egy kört, megnéztem, csillivilli, most vizsgázott, minden papírja rendben, szerződés aláír stb, megvan. Aznapra ennyi volt, hazamentünk, mocit első szabad négyzetméterre leraktuk a gyárban.

Másnap megyek be, tudtam h valamit elfelejtettem, hát a benzincsapot elzárni. Lett is jó illat, mindenki nagy "örömére" :) Viszont a nagyobb baj h olaj is volt alatta pici. Benzincsap elzár, benzinfolyás megszűnik, hurrá. Nem viccből van benne a kézikönyvében.

Az olajjal egyelőre nem törődtünk, ellenőriztem a műszereket. Indexek nem mentek (pedig most vizsgázott), neutral lámpa (itt sárga) nem ment, km óra nem ment. Felkészültem már egy jó kis barkácsolásra de "sajnos" (szerencsére) mind érintkezési hiba volt. Ha megtisztítják a fémfelületeket, minden megy. Persze az órával elvoltunk egy darabig mire rájöttünk, hogy tul. képp a külső tok kis se jön, csak a belső henger, és utána a "nagyszerűen" egy cső mélyére tett izzót is sikerült eltörni, de szerencsére volt épp ott egy tartalék az órában, beszenvedtük (bajonettzárat 10 centi mély cső végén eltekerni, lol?), világított. Hurrá.

Majd ugyanez km órával, itt a lámpák jók, de a mutató nem tér vissza 0 ba. Számlap leszed, hát a rugója (spirálrugó) el van törve a befogatás helyén, pöcök ki, rugó befog, pöcök vissza, működik. Ismét hurrá.

Közben már körvonalazódni kezdett a moci története: valaki oltárinagyot bukott vele (akkorát azért nem, cska kb 40 nél eldőlt :) ), odaadta ingyé a mostani tulajnak h rakja rendbe, de aztán a végén elment tőle a kedve (ezt a tulaj mondta), a moci meg rajta ragadt. Full blokkfelújítást látott, új első villa, új hátsó rugóstagok, új üléshuzat, tank, festés, karbi, benzincsap, index tartók. A váz nincs csavarodva, újonnan festve, gondolom az is kapott némi felújítást :) Nemhiába karosszéria-lakatos az előző tulaj.

Nah indítsuk. Indul szépen ahogy kell, ámde alapjárat 3k. Kösz nem. Tekerjük a karbi csavarjait, nem reagál rá. Mi a ******? Nézzük, a gázbowden a tank és a váz közé a többi zsinórral be volt szorítva, szorult, ezért néha 5k-n maradt a motor :) kellemetlen. Tank le, vezetékek kiszabadít, felköt, már reagál a csavarokra, belőttük az alapjáratot. Pontosabban, hidegen mindig szívatni kell, de akkor jól indul, viszont kb másfél percig ha elengedem a gázt lefullad. 1 kis kör után azonban gyönyörüen tartja az 1500 at kuplunggal 1 ben és üresben is. A váltó remek, nem talál üreset cska ahol kell, ott viszont határozottan. 3 ig húztam, mindent egyből vett, szépen gyorsított. A km óra mutatóját viszont majd be kell kalibrálni, lényegesen alacsonyabb sebességet mutat, valszeg a rugós móka miatt most nagyobb rajta az előfeszítés. Nembaj, 2 perces meló. Mind2 óra üvege el volt repedve, leszedtük, ford számmérőt újrarajzoltam letisztítás után, és rákerült a moci neve is: Dezső.

A másik fele a légszűrő. Koszos, tömítés nélkül, úgy láttuk még eredeti 25 éves alkatrész :) Persze ezt még alapjárat előtt. Kifúvattam, királyos lett. Eltartott egy ideig mire rájöttünk, hogy a jobb oldalon kell levenni az idomot hozzá, és a kulcsa pedig át lett alakítva "csavarhúzóval nyitható" állapotra :) Nekem tetszik. Még tömítést kell hozzá vennem (persze h 2. alkalommal is elfelejtettem), de úgy látom hogy nem szív semmit rossz helyről, jól illeszkedik a cucc. Azért biztos ami biztos, meg szervizkönyvben is ez van. A másik oldalon viszont majd hétfőn ledrótozom a gumit (légbeömlő a karbinál) mert ott beszívhat csúnya dolgokat, a vákuum sztem nem elég, és ismét, sz.könyv is ezt írja. Ez a gumielem is vadiúj.

Fékek. Első fék xart sem ért, hátsó királyos. Elsőt beállítottuk, már jobb, de vagy új fékpofák, vagy tárcsafék kell rá (eredeti állapotba restaurált '83 as moci, akkor még dob volt a széria), addig nem megyek vele ki (nincs is még jogsim hehe). Féklámpakapcsolók oké mind2 helyen, legalább ezzel nincsen baj.

Vettem rá 2 tükröt is szárral együtt (darabja 400 ft xD), az egyik szimplán nem volt rajta, a másik megrepedt szal kettőslátásom volt benne, nah meg szép új fényes szimmetrikus az a jó :). Illeszkedtek, teszteltük is, mindent látok mint egy légy :)

Tehát ott tartunk h van motor, index, fényszóró. Ja igen, picit félreállt, balra. Épp a zsembejövők szemébe :) Beállítottuk, jó. Vettem izzó és biztosítékkészletet is. Persze egyik bizti alapból patkolva volt -.- beleraktam. Nah akkor még van visszapillantó, légszűrő, beállított karbi, és most jönnek a deknik. Nagy gyanúja mindenkinek h vagy elcsúszott tömítéssel vagy tömítés nélkül rakták fel (mivel a tömítések máshol is hiányban voltak), egy kb 1 centis szakaszon a hajlatban könnyezi az olajat. 300 Ft ért vettem 2 tömítéskészletet, ebben van minden ami most nem kell, de deknitömítés is. Hétfőn felnyomjuk, de előbb, leeresztjük az olajat, a meló után meg rakunk bele újat.

Van még a kuplung. A kar enyhén elhajolva, lölyög, a háza szétfeszítve (megmértük és szélesedik). Már világos, hogy balra esett, de ennyi baj legyen. Összeszorítottuk, már jobb, de majd kiveszem, új csapszeget és alá rézlemez alátétet kap, meg némi hidraulikaolajat a bowden, és a kar töve, ártani sose árt.

plusz: kaptam egy fülest jó kis etz fejidomról, amibe túraplexit lehet tenni, talán enyém is lehet. Remélem a színe épp jó (miért lenne az persze, úgyis úra kell festeni, már látom...), sose árt egy kis dizájn, áramvonalasság, meg úgyis akarok szélvédőt :). Láttam túradobozt 8 rugóért, pöttyet drága, de korántsem annyira mint gondoltam. Majd ha lesz jogsim teszek rá. +vettem egy kesztyűt hogy addigis rutinon kopjon, és forgalomba már ott és olyan kemény legyen, ahol és ahogy jó.

Nah asszem ennyi.

Motoros bolt: Zichy Jenő u. (3 as metróval Arany János u., a Bajcsy túloldalán van egyből a metróállomással szemben, séta amíg ki nincs írva. van 2 bolt, a 2. az ETZ Simson stb alkatrészbolt, vannak ott ruhák bukók minden)

Nincsenek megjegyzések: