2008. augusztus 30., szombat

Napok...

teltek el tömény szereléssel, de csütörtök estére beindult a dög :) A visszaszereléssel nem voltak gondok, csak a berúgókar okozott némi fejtörést, mire rájöttem: a rugót nem a kiugrás, hanem a behúzás irányába kell előfeszíteni (vagyis ha mindig kiugrik a dekniből a rugó, akkor a másik fele :) )

Meg persze szenvedtünk a lábtartó visszarakásával is, hegyes csavarokat kellett köszörülni, de most úgyis elhajlott (erről majd később xD) szal leszedem kitakarítom rendesen és úgy rakom vissza.

Maga a moci sokkal jobban megy mint ment (kb ezerszer xD), bár a primer hajtás felőli főtengelyszimeringet nem néztük meg (nincs még legyártva a kupplunglehúzó, meg semmi kedvem nem volt már), aminek a hibája lehet a fekete gyertyakép oka. Ha nem javul meg attól amit eddig megcsináltunk, majd megnézem.

Meg kell csinálni most a fékeket. Tárcsafék az drága lenne nekem most (nincs egy fillérem se xD), megreparálom a dobféket inkább az első keréken (valszeg kopott vagy üvegesedett fékpofák, holnap sztem beglasszálok és megnézem, 2 csavart kell kicsavarni). A baja hogy rendesen húzom, szorul is, mégse fog túl jól. A hátsó dobfékkel meg valami nagyobb gáz van, reccsent egyet azóta nem fog, sztem a fékpofa széthullott darabokra... De a távlati terv mindenképp tárcsafék az első kerékre.

Nah meg néztem idomot az orrára plexivel. 8 rugóért van egy magánszemélytől eladó, de pénzhiány miatt kénytelen leszek kihagyni. Ha meglesz neki később majd úgyis megveszem, jól néz ki.

nah a lábtartó. Gyökkettes tempó mellett is képes voltam perecelni egyet a kavicsos földúton, szerencsére nem ért le a kormány (magam is meglepődtem hogy visszarántottam 150 kilót a földről xD), a mocinak se lett baja (bal index persze szarrá ment de már megcsináltam :) ) különösebben. Megszabadított a henger és a lábtartó közösen egy kis bőrtől a lábamon (tanulság: mindig magas szárú cipőben és hosszúgatyában mocizunk), de annyi baj legyen.

Tehát holnap fék, majd km és ford. szám óra, vagy karbi felújítás, stb, van meló mint a tenger.

Nincsenek megjegyzések: